Sümegi várostromjátékok és a szigligeti vár megtekintése  baráti iskolánkkal

 

(Fekete István Általános Iskola – Gógánfa – Ukk – Dabronc)

 

     2014. május 5-én magyarországi baráti iskolánk meghívására ismét egy igazi kalandban lehetett részünk.

     Az immár 18. alkalommal megrendezett várostromjátékokon vehettünk részt második alkalommal. A tavaly elkészített jelmezekhez kölcsönöztünk vagy készítettünk újakat, a zászlót, menetlevelet felújítottuk, felfegyverkeztünk kardokkal, íjakkal és pajzsokkal, és útnak indultunk. A 6-9. osztályokból válogatott csapatunk Kosár Mónika, Krascsenics Renáta, Polák Erzsébet, Bergendi Raffai Zita és Tallósi Tímea kíséretében érkezett meg a sümegi várhoz, ahol baráti iskolánk hetedikesekből álló csapata fogadott bennünket. Első feladatként táborhelyet kellett vernünk, tüzet gyújtanunk, hogy bográcsban készíthessük el az ebédünket, a paprikás krumplit. Zita tanító nénink és az igazgató nénink segédlete mellett hihetetlenül finomra sikeredett, hiszen alig maradt valami belőle. Négy állomásnál elméleti kérdésekre kellett tesztben válaszolni, utána dobni kellett csillaggal, csatabárddal, késsel, ágyúgolyóval, nyilazni kellett és hordszékkel futni. Kis jelenetet is kellett bemutatni, miközben a jelmezeket is pontozták. Utolsó feladatként a csapatból egy személynek a várba kellett felfutnia, Tóth Attilának az 5. helyre sikerült befutnia a rettenetesen meredek emelkedőn.

     A 20-25 csapat első helyezettjeit egy fantasztikus lovagi torna után hirdették ki. Idén a 12. helyen végeztünk, amivel nagyon elégedettek voltunk. Búcsúzásként magyarországi barátainkkal közelebbről is megnéztük a gyönyörű várat, majd a szigligeti vár felé vettünk utunkat. A reggeli hűvös idő ragyogó kirándulóidőre javult, így önfeledten csodálhattuk meg a gyönyörű kilátást a Balatonra és a badacsonyi dombokra.

     Reméljük, jövőre megismételhetjük ezt a fantasztikus kalandtúrát!                    (képek)

Krascsenics Renáta