20120403 HusvetiZsibongo 92k.jpg 20120403 HusvetiZsibongo 54k.jpg 20120403 HusvetiZsibongo 64k.jpg

Húsvéti zsibongó

 

Az idén az iskola konyháján tartottuk meg az immár hagyományosnak nevezhető zsibongót. A gyerekek nagy izgalommal készültek rá, mindenki kezében tojás, kiskosár és egyéb apróság volt, amit a tanító nénik hozattak a gyerekekkel. Miután minden tanító néni kirakodott az asztalokra a saját maguk által készített húsvéti díszekkel, a gyerekek érdeklődve járták körül az asztalokat és próbáltak választani a szebbnél szebb dolgok közül. Kipróbálhatták a tojásfestést, kacsaformájú tojástartó készítését, húsvéti nyuszi, virágos tojás, kiskosár és egyéb szebbnél szebb dolgok készítését.

A gyerekek nagy élvezettel próbáltak ki minél több tevékenységet, hogy megmutathassák odahaza a közösen készített húsvéti díszeket. Aki tudott hozni magával fonott kiskosarat is, annak a karvai virágkötő iskola tanulói segítettek az asztali díszek készítésében.

A gyerekek és a tanító nénik kellő lelkesedéssel dolgoztak egész délután, aminek jutalma a sok új élmény, szép elkészített díszek, amit nagy büszkeséggel vihettek a gyerekek haza.

20120403 HusvetiZsibongo 73k.jpg