Karácsony-kupa

 

Iskolánkban minden évben megrendezésre kerül a Karácsony-kupa, amelyre az idei tanévben december 21-én került sor.

A fociversenyen 8 csapat vett részt, melyek két csoportba lettek besorolva. Az első csoportban az idősebbek, míg a másikban a fiatalabbak mérték össze erejüket. A két csoport első helyezettje játszotta a döntőt: az ötödik és a 9. osztály mérkőzhetett egymással a kupáért.

A 9. osztály az egész torna alatt kapott gól nélkül, nagy fölénnyel nyerte meg az osztályok közti fociversenyt és az érte járó kupát. A győztes csapat tagjai: Kováč Dávid, Hury Péter, Csápai Szilárd és Jassa Péter. A torna bírója és egyben rendezője Bajcsi Barnabás volt. A mérkőzések nagyon színvonalasak voltak, a nézők is kivették részüket a játékból, nélkülük más lett volna a hangulat. Minden osztályból jöttek szurkolni, még a tanárok, osztályfőnökök is hangos szurkolással buzdították a játékosokat. A Szülői  Szövetség édességekkel jutalmazta a játékosokat. A fociverseny fél öt körül ért véget, a játékosok fáradtan és elégedetten mentek haza.

         Sajnos jövőre már nem vehetek részt rajta, de a szurkolótáborból fogom biztatni a csapatokat!

Hury Péter