A Föld napja

 

Április 22-e Földünk „születésnapja”. Iskolánk ebben az évben is elhatározta, hogy tesz valamit érte, hogy diákjait a környezet védelmére neveli, hiszen a Föld sorsa a mi kezünkben van.

Minden osztály 2 illetve 3 csoportra oszlott. A kilencedik osztályban ez úgy történt, hogy a lányok Simonics tanító nénivel az osztályban szorgoskodtak a kollázsok felett, a fiúk egy része osztályfőnökünkkel szépítette iskolánk udvarát, a többiek pedig a papírgyűjtésnél segédkeztek. A pár éve hagyománnyá vált falfestés e napon sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, de egy másik napon bepótoltuk ezt is.

A lányoknak egyszerre két feladattal kellett megbirkózniuk, kétfajta kollázst kellett készíteniük. Az egyiket a szelektív hulladékgyűjtés jegyében készítettük, sárga, zöld és kék „kukákba”válogattuk szét a hulladékot, azaz az újságokból kivágott képeket. A másik mű a környezetszennyezés veszélyeit taglalta.

A fiúk eközben levelek összegereblyézésével próbálták szebbé tenni iskolánk környezetét. Kapát, gereblyét, lapátot és talicskát ragadtak, és megtisztították a távolugrásra használt homokot is. A  papírgyűjtésnél sem unatkoztak a fiúk, hiszen rengeteget kellett a konténerbe behordaniuk.

Miután ezek a  programok befejeződtek, az egész iskola egy emberként futott egy kört a faluban az egészségéért. Egyaránt élvezték ezt kicsik és nagyok. A visszaérkezéskor minden diák egészséges, vitaminokban gazdag almalevet és friss sárgarépát kapott.

Ez a nap nagyon izgalmas és örömteli volt mindenki számára, és tényleg éreztük, hogy tettünk valamit Földünkért  és a saját egészségünk ért is. Sajnálom, hogy ebben az iskolában többet nem vehetünk részt ezen a mozgalmas napon, amelyen Földünket ünnepeljük.

Farkas Réka