MÁRCIUS, A KÖNYV HÓNAPJA  

 

Mindenben nyugodalmat kerestem,

de csak egy sarokban,

könyvvel a kezemben találtam rá.”

(Kempis Tamás)

 

A könyv az ember számára kincs lehet, egy igazi, bensőséges barát, HA megtaláltuk a nekünk valót!!! Egyre szembetűnőbb, hogy évről évre kevesebben olvasnak, kevesebben járnak könyvtárba. Ha valamit tudni szeretnénk, már inkább az internet segítségével keressük meg, hiszen gyorsabb és sokkal több információhoz tudunk egy helyről hozzájutni. Mégis egy könyvet kézbe fogni, átlapozni, sokkal személyesebb és bensőségesebb, mint a monitorról elolvasni valamit.

A könyv hónapja alkalmából mi is szerettünk volna lehetőséget teremteni a tanulók számára, hogy személyesebb kapcsolatot tudjanak kialakítani a könyvekkel.

 A márciusi hónap során könyvvásárt szerveztünk. Nagy örömünkre iskolánkat évről évre több könyvárus is meglátogatja, hogy kínálatukkal hozzájáruljanak a könyv szeretetéhez. Az idén is több forgalmazó küldött könyvcsomagokat:

A komáromi SJE Könyvesbolt, a Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, a Molnár- Könyvek és a Családi Könyvklub.

A tanulók reggel és a tízperces szünetekben nézhették meg a kiállított könyveket, és megelégedésünkre nagy érdeklődést is mutattak, hiszen a padokban leülve át is lapozhatták, és megvitathatták őket.  Szép számmal vásároltak is belőlük. Érdeklődésük nagyon sokrétűnek mutatkozott, hiszen tudományos és szépirodalmi könyveket is vásároltak, lexikonokat, mesekönyveket, kifestőket, foglalkoztató könyveket egyaránt.