Laki Matek

2008.X.29.

A Lakszakállasi Magyar Tannyelvű Alapiskola 2008. október 29-én már negyedik ízben rendezte meg házi matematikaversenyét, ami a Laki Matek nevet viseli. Négy évvel ez­előtt egy olyan matematikaversenyt szerettünk volna elindítani, amely valamiben különbözik a megszokott versenyektől. Így született meg ez a matematikai csapatverseny, amelyen idén már 10 iskola háromfős csapatai vettek részt. Iskolánkat két csapat is képviselte: Plauter Edi­na, Nagy Csongor, Fábik Szimóna , illetve Győri Erika, Tóth Szilvia, Farkas Réka.

A verseny megnyitóján Kosár Mónika igazgatónő köszöntötte a jelenlévőket. Járásunkból a két hazai csapaton kívül a hetényi, csallóközaranyosi, nemesócsai, csicsói, ekeli iskola, a dunaszerdahelyi járásból pedig a negymegyeri és az ekecsi iskola csapatai mérkőztek meg. A verseny rangját emelte a két magyarországi - a Dabronci Általános Iskola, valamint a Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és Zeneiskola – csapatainak indulása. A bátaszéki csapat kíséretében jelen volt a versenyen Károlyi Károly tanár úr, aki Magyarországon már hosszú évtizedek óta aktív szerepet vállal a matematikai tehetséggondozás terén. Amíg a gyerekek dolgoztak, addig ő a kísérő pedagógusok számára érdekes előadást tartott a geometria rejtelmeiről. A meghívottak közt szerepelt még Oláh György nyugdíjas pedagógus is, aki már lassan két évtizede a Nagy Károly Matematikai Diáktalálkozó főszervezője.

A verseny kétfordulós volt. Délelőtt a csapatok tagjai korosztályuknak megfelelő, egyéni feladatsorokkal próbáltak megbirkózni. Mivel csapatversenyről van szó, ezért az egyénileg gyűjtött pontok összeadódtak. A kiadós ebéd után, a délutáni fordulón a csapatok tagjai már közösen oldhatták meg a számkeresztrejtvényt. Az eredményhirdetés előtt mindenki izgatottan várta a zsűri döntését. A versenyzők közül senki nem távozott üres kézzel, minden résztvevő könyvjutalommal térhetett haza. Az első három csapat értékes serleget is kapott.

A csapatverseny dobogósai:

1. Hetényi Tarczy Lajos Magyar Tannyelvű Alapiskola,

2. Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskola,

3. Lakszakállasi Magyar Tannyelvű Alapiskola.

 

A verseny végeztével községünk polgármestere, Bartal András mérnök köszönte meg a gyerekek nagyszerű versenyzését, illetve a pedagógusok felkészítő munkáját.

 Az idén is díjazásra kerültek a legötletesebb feladatmegoldások, valamint a legjobb egyéni versenyzők. Díjat kapott a hetényi Jung Rolf a legjobb egyéni versenyzésért, a dabronci Marton Zsanett a legötletesebb feladatmegoldásért, valamint a bátaszéki Kocsis Bence, mint a legsikeresebb magyarországi versenyző.

A verseny színvonalas lebonyolításához hozzájárultak: Lakszakállasi Községi Hivatal, Nagy Gyula cukrász, Farkas Ingrid virágkötő, Sander élelmiszerkereskedés. Az értékes könyveket Fazekas István magánvállalkozó ajánlotta fel. Ezúton is köszönjük felajánlásaikat! Szintén köszönettel tartozunk Nagy Vilmos és Győri Attila családjának, akik befogadták a Bátaszékről érkezett gyerekeket!

 

Bajcsi Barnabás