Strédl Terézia pszichológiai előadása

 

 

Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy iskolánkban fogadhattuk PaedDr. Strédl Teréziát, aki a Selye János Egyetem Tanárképző Karán tart előadásokat, illetve pszichológusként is tevékenykedik. A mai fiatalság egyik égető problémájáról, az alkoholizmusról és a drogok iránti függőségről tartott nekünk egy felettébb érdekes előadást.

        Már az első pillanatban elnyerte tetszésünket a személyisége. Egy teljesen nyílt, kedves embert ismertünk benne meg, még a személyes kérdéseire is őszinte válaszokat tudtunk adni.  Először ismertette velünk melyek azok a drogok, amelyek leginkább elterjedtebbek a fiatalok körében, melyek a legkárosabbak, melyek okozhatnak maradandó sérüléseket. Elmesélte, hogy zajlik egy elvonókúra, milyen lelki, illetve fizikai fájdalmakkal jár egy ilyen súlyos probléma, mint a függőség megszüntetése, hogy munkája során milyen súlyos betegekkel találkozott, milyen tapasztalatokra tett szert.

        Az iskola vezetőségétől jó ötlet volt ez az előadás, mivel sokat tanultunk a drogokról, az alkoholról, és azok káros következményeiről. Még az előadáson megegyeztünk a következő előadás témájáról, tehát hamarosan újra találkozhatunk Strédl Teréziával.

Csápai Nikoleta

9.osztály