Katedra Matematikaverseny
2007

 

 

            A Katedra matematikaversenyének május 4-én és 5-én, Dunaszerdahelyen rendezett országos döntőjén a 121 meghívottból 119 tanuló vett részt. A döntő mindkét fordulójának feladatsorait ezáttal is Károlyi Károly, a Tolna Megyei Matematikai Tehetséggondozó Alapítvány (Bátaszék) elnöke állította össze. Az igényes feladatok megoldására (május 4-én délelőtt és délután) kétszer 90 perc állt a versenyzők rendelkezésére. A tanulók csak egy jeligét és egy kódszámot írhattak a dolgozataikra. A kódlapokat tartalmazó borítékokat csak a pontszámok összesítése és a díjhatárok megszabása után bontotta fel Horváth Géza versenyszervező, asszisztense: Könözsi Éva és Nagy Attila, a Katedra szerkesztője. A tanulóknak mindkét fordulóban 5-5 feladatot kellett megoldaniuk; minden feladat megoldásáért 7 pont járt, tehát a maximális pontszám 70 volt. A döntőbe jutott ötödikesek az elérhető pontok 55%-át, a hatodikosok a 38%-át, a hetedikesek a 44%-át, a nyolcadikosok a 44%-át, a kilencedikesek a 40%-át szerezték meg. A részletes eredménylistát a verseny honlapján tekinthetik meg.

            Amíg a tanulók az első forduló feladatait oldották, a kísérő tanárok közül tízen a termekben ügyeltek, a többiek Kuczmann Erika, a zselízi Comenius Gimnázium pedagógusának előadásán ismerkedhettek a gömbi geometria rejtelmeivel és a Lénárd-gömbökkel. Este a kísérő tanárok szakmai megbeszélést tartottak, ahol elsősorban a matematikaverseny jelenéről-jövőjéről hangzottak el vélemények, javaslatok.

            Szombaton, a díjkiosztás alkalmával Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója értékelte a matematikaversenyt. Kiss Szilvia, Lancz István, Károlyi Károly és Horváth Géza a matematikaverseny 2006/2007-os évfolyamát értékelte, majd Könözsi Éva közölte a döntő végeredményét.

 

A Katedra-matematikaverseny országos döntőjének eredménylistája

 

5. osztály

 

Hely.

Díj

Név

Iskola

Felk. Tanár

P. sz.

1–5.

I.

Bugár Dávid

Galánta, KZAI

Barczi Gabriella

56

 

I.

Demján Adalbert

Fülek, IfjAI

Lancz István

56

 

I.

Nagy Csongor

Lakszakállas

Bajcsi Barnabás

56

 

I.

Papp Viktória

Rozsnyó, REAI

Kiss Otília

56

 

I.

Zdibák Zoltán

Nagykapos, EJAI

Bodnár Henrietta

56

 

6. osztály

 

Hely.

Díj

Név

Iskola

Felk. tanár

P. sz.

1.

I.

Kotiers Róza

Hetény, TLAI

Kocsis János

55

2.

I.

Kocsis Bence

Bátaszék, KDÁI

Károlyi Károly

50

3.

I.

Riedly Dénes

Ipolyság, FFEG

Gódor Beáta

45

 

 

 

 

 

 

16.

 

Fábik Szimóna

Lakszakállas, AI

Kovács Béla

21

 

 

8. osztály

 

Hely.

Díj

Név

Iskola

Felk. tanár

P. sz.

1.

I.

Farkas Ferenc

Lakszakállas, AI

Bajcsi Barnabás

52

2.

I.

Bende Miriam

Deáki, AI

Takács Erzsébet

48

3.

I.

Kalužík Krisztián

Nyárasd, AI

Bohus Zsolt

47

 

 

 

 

9. osztály

 

 

 

Hely.

Díj

Név

Iskola

Felk. tanár

P. sz.

1.

I.

Farsang István

Rimaszombat, TMAI

Csúsz Ilona

52

2.

I.

Mikó Albert

Léva, JGYAI

Velebný Katalin

51

3.

II.

Szabó Gergely

Léva, JGYAI

Pásztor Gizella

46

4.

II.

Klinko Marcell

Rozsnyó, REAI

Tóth Éva

43

5.

II.

Zsák Tünde

Vágsellye, PPAI

Scheffer Teréz

41

6.

II.

Varga Mátyás

Pered, AI

Majba Szilvia

40

7.

II.

Kuczmann Imre

Zselíz, ComG

Kuczmann Erika

38

8.

II.

Izsóf Máté

Lakszakállas, AI

Kovács Béla

36

 

 

 

 

 

 

14–15.

III.

Hajdu Tünde

Deáki, AI

Takács Erzsébet

29

 

III.

Rácz Ágnes

Lakszakállas, AI

Kovács Béla

29