Öveges József 
Fizikaverseny

 

            Iskolánk idén újra bekapcsolódott az Öveges József Fizikaversenybe, amelyet a magyarországi Eötvös Lóránt Fizikai Társulat rendez meg évente. Az idei verseny már a 16. volt a sorban. A verseny szlovákiai szervezését Nagy Teréz, nagymegyeri pedagógus vállalta magára. Iskolánkból három tanuló kapcsolódott be a versenybe: Rácz Ágnes, Tóth Árpád, Izsóf Máté. A versenyre Bajcsi Barnabás készítette fel őket.

 A verseny szlovákiai válogatója a Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tannyelvű Alapiskolán került megrendezésre. Ennek tétje a győri döntőn való szereplés volt, amelyen Szlovákiát a 3 legeredményesebb tanuló képviselhette. A versenyen mindhárman megállták helyüket. Az alábbi táblázat a legeredményesebb illetve iskolánk diákjainak eredményeit tartalmazza:

Helyezés

Név

Iskola

1.

Mikó Albert

Juhász Gyula MTAI

2.

Bögi Péter

Csilizradványi MTAI

3.

Izsóf Máté

Lakszakállasi MTAI

5.

Rácz Ágnes

Lakszakállasi MTAI

11.

Tóth Árpád

Lakszakállasi MTAI

 A verseny  magyarországi döntőjére  2006. május 19-21-én került megrendezésre Győrött, a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban. A verseny 4 fordulós volt (fizikai teszt, fizikatörténet, kísérletelemzés, számítási feladatok), melyek mindegyikére szombaton került sor. A feladatok nagyon igényesek voltak, ennek ellenére Izsóf Máté a nagyon előkelő 16. helyen végzett. A külföldi magyar versenyzők (erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai) közül a 2. legeredményesebb versenyzőnek bizonyult. Ő kapta a legjobb felvidéki versenyzőnek járó különdíjat. A három nap alatt a versenyzők városnézésen, valamint érdekes előadásokon is részt vettek.

Bajcsi Barnabás